Közös közlemény a Media1 médiaszakmát érintő gyakorlatáról

A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME), a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE), a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) és az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közösen tiltakozik a Media1-en évek óta tartó, a magyar médiaszakma egyes szervezeteit, vállalkozásait és szakembereit célzó, megítélésünk szerint lejárató jellegű közlések és publikációs gyakorlat ellen.

A sajtó egyik alapvető feladata a közérdekű ügyek feltárása, a nyilvánosság tájékoztatása, beleértve a médiaszektor működésének vizsgálatát is. Ez a tevékenység azonban csak akkor szolgálja a közérdeket, ha ellenőrzött tényeken, az érintettek álláspontjának tisztességes bemutatásán, valamint a tények és a vélemények világos elválasztásán alapul. Álláspontunk szerint a Media1 évek óta tendenciózusan, a médiaszakma egyes szereplőit sorozatosan negatív színben feltűntetve, szándékosan botrányokat generálva közli írásait, figyelmen kívül hagyva a médiaszakma alapvető követelményeit. 

A lap visszatérően olyan módon mutat be szakmai kapcsolatokat, találkozásokat, személyes ismeretségeket és szervezeti döntéseket, amelyek alkalmasak lehetnek tisztességtelen együttműködés, összeférhetetlenség vagy háttéralku látszatát kelteni (legutóbb ilyen cikk a szakmai szervezetek egyeztetéséről került ki az oldalra 2026. szeptember 17-én). Különösen aggályosnak tartjuk, ha egy cikk következtetései vagy sugalmazásai már a megjelenés előtt kialakult értelmezési kerethez igazodnak, miközben az érintettek álláspontja nem vagy nem megfelelő súllyal esetleg csak utólag jelenik meg.

Különösen fontosnak tartjuk, hogy egy közérdekű témát feldolgozó cikk esetében az érintetteknek még a megjelenést megelőzően érdemi lehetőségük legyen a felvetésekre reagálni, és hogy álláspontjuk – amennyiben az a tények megítélése szempontjából releváns – a cikkben megfelelő súllyal és kontextusban jelenjen meg. Megítélésünk szerint ez a követelmény a szeptember 17-én megjelent írás kapcsán nem teljesült megfelelően.

Az újságírói munka alapvető szakmai követelménye az érintettek meghallgatása, a tények ellenőrzése, valamint a tényállítások és az azokból levont szerzői következtetések világos elválasztása. A kritikai újságírás szabadsága természetesen magában foglalja a médiaszakmai szervezetek és szereplők tevékenységének vizsgálatát és bírálatát is. Ez a szabadság azonban nem zárja ki az érintettek tisztességes megkeresésének és válaszának érdemi figyelembevételét.

A Media1 egyes közléseinek témaválasztása, hangvétele és ismétlődő célpontjai azt a benyomást kelthetik, hogy azok nem kizárólag a közvélemény tárgyilagos tájékoztatását szolgálják, hanem bizonyos médiaszolgáltatók, újságírók, szakmai vezetők és érdekképviseleti szervezetek hitelességének indokolatlan gyengítésére irányulnak. A lap tulajdonosának és felelős szerkesztőjének személyes indítékait nem kívánjuk találgatni, ugyanakkor felszólítjuk, hogy egyértelműen válassza el személyes konfliktusait és véleményét a közérdekű újságírói tevékenységtől.

Meggyőződésünk, hogy ez a gyakorlat nem erősíti a magyar sajtó hitelességét. Ellenkezőleg: alkalmas lehet a szakmai szervezetek, a tartalomszolgáltatók és a média munkatársainak egymással szembeni bizalmatlanságának növelésére, a médiaszakmai együttműködés gyengítésére, valamint egyes szereplők jóhírnevének indokolatlan sérelmére.

A nyilvánosság ellenőrző szerepe nélkülözhetetlen, a sajtókritika pedig a médiaszakma működésének természetes és fontos része. A kritika szabadsága azonban együtt jár a tények ellenőrzésének, az érintettek megkeresésének, a válaszok érdemi bemutatásának és a tisztességes tájékoztatásnak a felelősségével.  Ugyanazokat a szakmai és etikai normákat várjuk el a médiáról tudósító sajtótermékektől is, mint bármely más orgánumtól.

Felszólítjuk ezért a Media1 tulajdonosát és felelős szerkesztőjét, hogy a jövőben hagyjon fel a médiaszakma szereplőinek megalapozatlan gyanúba keverésére, hitelességük gyengítésére és egymással való szembeállítására alkalmas publikációs gyakorlattal. A jövőben biztosítsa a megjelenést megelőzően az érintettek álláspontjának előzetes és érdemi megismerését, következetesen különítse el a tényállításokat a szerzői véleménytől, és tartsa tiszteletben a pontos, kiegyensúlyozott, tisztességes tájékoztatás szakmai követelményeit.

A magyar médiaszakmának vitákra, kritikára és nyilvános párbeszédre szüksége van – lejáratásra és megalapozatlan sugalmazásokra azonban nincs.

Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME)
Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE)
Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE)
Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT)

A közlemény kiadását követően csatlakozó szervezetek:
IAB Hungary
Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ)

Nyilvános tájékoztató a Médiatanács elnöki tisztségére benyújtott pályázatok értékelési szempontjairól


A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény (Mttv.) alapján a Médiatanács elnökének és tagjainak megválasztására létrejött eseti bizottságban a médiaszakmai önszabályozó és társszabályozó testületek szakmai delegáltjai részt vesznek. E felelősség gyakorlásához a szakmai szervezetek egy előre rögzített, minden jelöltre egységesen alkalmazott értékelési keretrendszert dolgoztak ki és fogadtak el – még a jelöltek megismerése előtt – annak érdekében, hogy az értékelés dokumentált, következetes és transzparens legyen. Ezen keretrendszer a szakmai szervezetek ezúton a honlapukon is közzéteszik.


Mucsányi Marianna az MTE új elnöke

Mucsányi Mariannát választotta meg új elnökévé a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE). A testület döntése értelmében a szakember vette át az önszabályozó szervezet vezetését.

Mucsányi Marianna több mint két évtizedes szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkezik a hazai médiapiacon. Pályafutását első éves egyetemistaként parlamenti tudósítóként kezdte, majd a nyomtatott sajtóban eltöltött évtized után a rádiós és digitális területeken folytatta munkáját – többek között az InfoRádió főszerkesztő-helyettese volt.

Az ELTE BTK-n végzett szakember 2016 és 2019 között a Kossuth Rádió csatornaigazgatói pozícióját töltötte be, jelenleg pedig az Indamedia Csoport tartalomfejlesztési igazgatója, az AI Summit programigazgatója.

Király Anita, a Portfolio Csoport operatív igazgatója az MTE új elnöke

Király Anita 2023. február 1. óta a Net Média Zrt. operatív igazgatója, igazgatósági tagja.

A szakember 2001. óta főként médiaügynökségi területen dolgozott, közel 10 évig a Café Csoport médiaügynökségi vezetője volt. Több területen szerzett iparági tapasztalatát a cégcsoport operatív ügyei mellett a digitális folyamokban és fejlesztésekben kamatoztatja. Az online tartalomban a Portfolio és Pénzcentrum mellett az agrár szektorban erősödött a Net Média, amellett, hogy a Rendezvény üzletág is folyamatos növekedésben van.

Door Tamás az MTE új elnöke

Door Tamás (1978), mérnök, 2000 óta dolgozik a médiapiacon, 2004 óta vezetőként. Média, kommunikáció és projekt szakember. Értékesítési vezető, kereskedelmi igazgató, marketing igazgató és vezérigazgatói pozíciókban szerzett tapasztalatot a rádiós, online és print média piacokon. Különböző tisztségeket töltött be a Rádiós Műsorszolgáltatók Egyesülete, a Helyi Rádiók Egyesülete és Nemzeti Olvasottság Kutatás szervezetekben. 2017 és 2021 között a Kiemelt Kormányzati Beruházások Zrt. kommunikációs igazgatója, majd vezérigazgatója volt. 

Jelenleg a Mediaworks üzleti megoldások igazgatójaként termékfejlesztéssel, üzletfejlesztéssel foglalkozik, illetve hozzá tartozik a konferencia és rendezvény üzletág-, a gazdasági-, sport-, kulturális és egészségügy tartalmi területek üzleti vezetése, illetve a cég podcast és videocast stratégiájának kidolgozása és megvalósítása.

“A hazai tartalomszolgáltatóknak új kihívásokkal kell szembesülniük, amelyeket kizárólag közösen, együttműködve lehet megválaszolni és lereagálni. A rohamosan fejlődő közösségi médiaplatformok mellett megjelent a bárki által elérhető, még sokkal gyorsabban fejlődő mesterséges intelligencia, ami – egyelőre csak bizonyos keretek között – képes a tartalom előállítására, így már nem csak az olvasóinkra és felhasználóinkra kell figyelnünk, de a tartalomgyártó kollégáinkat és munkájukat is meg kell védenünk.” – Door Tamás