Andacs Botond az MTE új elnöke

2018 áprilisától Andacs Botond, az Index lapigazgatója a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) új elnöke.

Az MTE elnöksége legutóbbi ülésén Andacs Botondot, az Indexet kiadó Index.hu Zrt. lapigazgatóját választotta meg az egyesület új elnökének. A szakember 2017 novemberétől vezeti a portált, pályáját 2001-ben kezdte újságíróként, majd több internetes szolgáltatás termékmenedzsere, az utóbbi időben többek között a port.hu programportál vezetője volt.

“Nagy megtiszteltetés volt, hogy elnökség elfogadta jelentkezésemet és megválasztott e tisztségre. Mandátumom ideje alatt a szakma és a tagság érdekeit kívánom képviselni” – mondta el Andacs Botond.
AndacsBotond_
A leköszönő elnök, Dunai András, aki 2013 óta vezette az egyesületet, távozik az MTE elnökségéből is. Az elnökség tagjai: Burányi Róbert (Napi.hu), Detrekői Zsuzsa (Magyar Telekom), Gazsó Gábor (New Wave Media), Kübler Dániel (RTL) és Szigeti Péter (24.hu).

Az MTE 2001-ben alakult érdekvédelmi és önszabályozó testület, amelyet a hazai internetes tartalomszolgáltatók hoztak létre. Az egyesület arra törekszik, hogy az internet szabályozása a lehető legkisebb állami beavatkozás mellett történjen meg, és a hangsúly az önszabályozásra kerüljön. Az MTE többek között etikai kódex kidolgozásával, a szakmai viták és az önszabályozási tevékenység koordinálásával kíván hozájárulni az internetes kultúra fejlődéséhez.