Válságban a magyar médiaoktatás – letölthető a hazai médiaképzések első felmérése

November 26-án este az MTE bemutatta az első átfogó, a magyarországi médiaképzésekről készített felmérést, melynek az egyik fő tanulsága hogy az intézmények közül több is fenntartási problémákkal küzd vagy már megszűnőfélben van, a magyar médiaoktatás általános helyzete pedig válságosnak mondható. 

media2

Az MTE megbízásából, az NMHH finanszírozásával Weyer Balázs, a Főszerkesztők Fóruma elnöke által készített tanulmány célja az, hogy elsőként pillanatképet nyújtson a magyarországi kommunikációs képzés állapotáról, jellegéről, problémáiról, színvonaláról, munkaerőpiaci viszonyairól, a rendelkezésre álló erőforrásokról. Röviden: hol, kik, mit, milyen céllal és milyen feltételek közepette tanítanak. A magyarországi média- és kommunikációs oktatással kapcsolatban rengeteg hiedelem és meggyőződés terjed, ezek mögül azonban – eddig – hiányzott a tényanyag.  A közhiedelem szerint „rengeteg” helyen, az igényeken bőven túl képeznek „újságírókat”. Az ilyen képzést nyújtó képzések listázása és osztályozása volt a felmérés egyik célja. A kutatás összesen 37 magyarországi, valamilyen kommunikációs- és újságíróképzést nyújtó, valamilyen diplomát, oklevelet, végbizonyítványt adó intézményt azonosított. Ezek közül 21 működik felsőoktatási keretek között, a többi úgynevezett OKJ-s szakképesítést adó felsőfokú szakképzés és/vagy kiadók, szerkesztőségek által működtetett képzőhely.

Milyen tanterv szerint, milyen tankönyvekből oktatnak ezek a képzési helyek? Milyen területek esetében áll rendelkezésre vagy hiányzik megfelelő színvonalú, magyar nyelvű szakirodalom és milyen külföldi szakirodalommal rendelkeznek az intézményi könyvtárak? A kutatás összesen 37 magyarországi, valamilyen kommunikációs- és újságíróképzést nyújtó, valamilyen diplomát, oklevelet, végbizonyítványt adó intézményt azonosított, és a feltérképezett intézmények közül több is fenntartási problémákkal küzd vagy már megszűnőfélben van. Az összegyűjtött adatokból tehát kirajzolódik a magyarországi média-, kommunikáció- és újságíróképzést nyújtó intézmények térképe.

A felmérés fő tanulságai:

•    A feltérképezett intézmények közül több is fenntartási problémákkal küzd vagy már megszűnőfélben van
•    2013-ban jelentősen, mintegy negyedére esett vissza a kommunikációs képzésekre jelentkezők száma. Ennek legfontosabb oka az emelt szintű érettségi felvételi követelménnyé tétele. Ez a visszaesés várhatóan átmeneti.
•    A felsőoktatási keretek között működő kommunikációs képzésekben legtöbbször nem különülnek el a média iparágon belül szakterületek.
•    Kimondottan újságíró-képzés szinte nincs, ugyanakkor a kommunikáció- és médiatudományi szakokra a hallgatók jelentős része ilyen ambícióval jelentkezik. A „Media Studies” és a „Journalism School” jelleg nem válik el egymástól. Újságírást MA szinten ma szinte lehetetlen tanulni.
•    Konfúz a kommunikáció- és médiatudomány szakok keretében a BA és az MA képzés megkülönböztetése.
•    Sok intézmény érzi túlságosan korlátozónak az akkreditációs és tantervi kereteket, ugyanakkor vannak példák gyorsan és gyakran változtatott illetve indított tantervekre és szakirányokra.
•    Az elitintézményeket leszámítva a nemzetközi szakirodalom alig használatos az oktatásban.
•    A tanári karok túlnyomórészt más (elsősorban társadalomtudományi) tudományterületeken fokozatot szerzett oktatókból illetve fokozat nélküli gyakorlati médiaszakemberekből áll, aminek oka, hogy nincs elegendő számú szakirányú fokozattal rendelkező oktató. Ez erősen befolyásolja a átadott ismereteket is, sok a társtudományok (szociológia, esztétika, pszichológia, irodalom, közgazdaságtan) területét érintő tantárgy.
•    Az elitegyetemek erőssége elsősorban a szelekciós képességből fakadó erős diákanyag. A magánfenntartású felsőoktatási intézmények ugyanakkor dinamikusabban reagálnak a változó körülményekre és az úgynevezett „piaci igényekre”.

A kutatási összefoglaló teljes terjedelmében letölthető ezen a linken.

A bemutatót követő kerekasztal-beszélgetés (melyen Weyer Balázs, Horvát János, Hammer Ferenc és Szalai Zoltán vett részt) szerkesztett változata a Médiakutató folyóiratban fog megjelenni.

Meddig lesz Magyarországon médiaoktatás? Az első hazai médiaképzés-felmérés bemutatója November 26-án

November 26-án este az MTE bemutatja az első átfogó, a magyarországi médiaképzésekről készített felmérést, melynek az egyik fő tanulsága hogy az intézmények közül több is fenntartási problémákkal küzd vagy már megszűnőfélben van. A rövid bemutató után a kutatás vezetője, Weyer Balázs, Horvát János, Hammer Ferenc és Szalai Zoltán beszélgetnek a hazai médiaoktatás kilátásairól.

media2Az MTE megbízásából, az NMHH finanszírozásával Weyer Balázs, a Főszerkesztők Fóruma elnöke által készített tanulmány célja az, hogy elsőként pillanatképet nyújtson a magyarországi kommunikációs képzés állapotáról, jellegéről, problémáiról, színvonaláról, munkaerőpiaci viszonyairól, a rendelkezésre álló erőforrásokról. Röviden: hol, kik, mit, milyen céllal és milyen feltételek közepette tanítanak. A magyarországi média- és kommunikációs oktatással kapcsolatban rengeteg hiedelem és meggyőződés terjed, ezek mögül azonban – eddig – hiányzott a tényanyag.  A közhiedelem szerint „rengeteg” helyen, az igényeken bőven túl képeznek „újságírókat”. Az ilyen képzést nyújtó képzések listázása és osztályozása volt a felmérés egyik célja.

Milyen tanterv szerint, milyen tankönyvekből oktatnak ezek a képzési helyek? Milyen területek esetében áll rendelkezésre vagy hiányzik megfelelő színvonalú, magyar nyelvű szakirodalom és milyen külföldi szakirodalommal rendelkeznek az intézményi könyvtárak? A kutatás összesen 37 magyarországi, valamilyen kommunikációs- és újságíróképzést nyújtó, valamilyen diplomát, oklevelet, végbizonyítványt adó intézményt azonosított, és a feltérképezett intézmények közül több is fenntartási problémákkal küzd vagy már megszűnőfélben van. Az összegyűjtött adatokból tehát kirajzolódik a magyarországi média-, kommunikáció- és újságíróképzést nyújtó intézmények térképe, melyet először a november 26-i bemutatón ismerhet meg a közönség.

Időpont: 2014. november 26. szerda, 18.30

Helyszín: Magyar Telekom székház, Tölösi terem, Budapest 1013, Krisztina krt. 55.

A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük ezen a címen jelezze részvételét: contact@mte.hu – és mindössze annyit írjon egy üres levél tárgy mezőjébe, hogy „MTE+MEDIA”.

Program:

18.30–35: Köszöntő

18.35–55: Weyer Balázs bemutatja a kutatás fő eredményeit

18.55–20.00: Kerekasztalbeszélgetés, majd a közönség kérdéseinek megvitatása

A beszélgetés résztvevői:

Weyer Balázs (a Főszerkesztők Fóruma elnöke, a tanulmány szerzője)

Horvát János (újságíró, a Független Médiaközpont kuratóriumi elnöke)

Hammer Ferenc (az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének docense)

Szalai Zoltán (a Mathias Corvinus Collegium ügyvezetője)

Moderátor: Tófalvy Tamás (az MTE főtitkára, a BME Szociológia és Kommunikáció tanszékének adjunktusa)

A további részleteket, adatokat és információkat a tanulmány bemutatójában illetve az azt követő kerekasztal-beszélgetésen hozzuk nyilvánosságra. A bemutató után a tanulmányt és annak vezetői összefoglalóját is ingyenesen hozzáférhetővé tesszük az MTE honlapján.

A Facebook-esemény itt érhető el.